Nem titkolom: Eleve nem örültem a D&D 5 fejlesztésének. Nem örültem, de nem is annyira érintett. A probléma az volt, hogy minden volt és jelenlegi D&D-st akartak elérni, én pedig láttam azt, hogy legalább a Pathfinder rajongók nehezen érhetőek el. Nomeg nehéz volt elképezlni, hogy aki mondjuk a 90-es évek közepén már teljesen átállt Call of Cthulhura azt nagyon könnyű lenne visszacsábítani. Viszont minden új kiadásnál lesz aki bekajálja a marketinget, elhiszi, hogy ez mindenre jó meg minden másra is, és próbálja megmagyarázni, hogy annak is jó lesz aki nem véletlenül ebbe az irányba indult el. 20 évvel a D&D 5 előtt már teljesen nyilvánvaló volt az, hogy nincs olyan rendszer ami mindenkinek jó lenne. Sőt olyan sem, ami minden volt D&D és AD&D játékosnak.
Szóval akad egy rendszer, ami számomra pont annyira volt releváns, mint a számomra teljesen érdektelen ezer másik kiadvány közül egy teljesen kiválasztott, de tudtam, hogy jön a toborzás spam, az ebből lévő viták, anyázások és problémák sok csoportban. Szóval a D&D 5 kellett, mint egy púp a hátamra. És várható volt, hogy a Pathfinder, az OSR és sok más piacát nemes egyszerűséggel ignorálva sokan azt mondják, hogy a "mindenkinek jó" érvelés alátámasztására a jó megoldás elvárni azt, hogy játsszak vele. Játsszak egy olyan rendszerrel ami engem nyilvánvalóan nem szolgál ki. Ettől még a D&D 5 lehetne jó. Csakhogy nem lett az, és ezt a problémát nem nagyon lehet a szivárványszínek emlegetése nélkül tisztázni.
A D&D tényleg nagyon inkluzív akar lenni, minden volt, jelenlegi és talán potenciális D&D játékosba beleértették az LGBTQIA+ játékosokat is. A P-t a pedofil, az N-t a nekrofil, a Z-t a Zoofil orientáció kapcsán még nem tették bele. Pedig, ha már progresszívek vagyunk: Ők is úgy születnek, ha nem lehetnek ezzel önazonosak őket is frusztrálhatja, az általánosan kötelezőnek gondolt elvek mentén viszont nehezen hangzott el miért állnak meg. Az "éppen csak nagykorú" 19-20 körüli megszökteti, veszélyezteti a szerelmét az jó, mert ők leszbik is, de ugyan ilyen korkülönbség heteróknál börtön. Egy ideje már ígéret, minden hivatalos kalandban, kampányban, stb. téma lesz, lesz ilyen NPC, stb.
Mert ugye a D&D arról szól, hogy tényleg bárki lehetsz, akit elképzelsz. Kivéve, mondjuk...
Nos a kivételek listáját három oldalról kell kezdenem. Van amit a szabályok nem tiltanak, csak ugye a kalandokban nem reprezentálják és nagyon nem is cél, hogy megjelenjenek a témák, jobb nem próbálkozni. Van amit a csapat és a játékosok utasítanak el. Van amit a szabályok tiltanak. És van amit a szabályok lehetetlenné tesznek. Kezdjük az utóbbival.
A lehetetlen törpe esete
Amikor keresték mi is az ikonikus a D&D, AD&D kapcsán, akkor sokan vágták rá: A régi kalandjaink. Az ott lévő karakterek. AD&D 2. kiadás, törpe okkal nem lehet varázsló, bezzeg a mi törpénk megfogadta, ha Mystra meggyógyítja a legjobb barátját ő bizony elvégzi a varázslóiskolát. Kivágták az ajtón, visszamászott az ablakon. Makacs volt, mint egy törpe. És amikor sikerült akkor különleges, jókora körben legendás karakter lett. A világra, fajok hátterére figyelő korlátozás inspiráló is lehet, és sokszor ebből lesznek a legjobb történeteink.
Erre nincs lehetőség. És hiába mondod azt, hogy a mesélő lehet rugalmas, hasonló okból már nem lesz különleges egy karakter. És sok különleges kombináció sem úgy jönne elő, hogy eléri, hanem úgy, hogy a mesélő beengedi. Ez az út zárva. Vagy előkerül a jó öreg 2. kiadás.
Dungeons & Dragonborns
Ha az ember sokakkal játszik, lesz sárkánymániás és sok más barátja. AD&D 2. kiadás alatt ott volt a Council of Wyrms, D&D 3 alatt is volt lehetőség sokféle fajra igaz elszabadult ECL mellett. A legjobb számítógépes feldolgozások kapcsán ott van a Planescape: Torment teli elég furcsa fajú karakterekkel. Nos ezeket az ikonikus dolgokat elvesztettük azért, hogy a rendszer "balanszos" legyen. Van helyette Dragonborn. Igaz az mondjuk a Shadowrunban feltételekkel játszható bred drakehez, sok helyen lévő félsárkányhoz képest is halovány utánérzés. És hirtelen a lehet ezt rugalmasan kezelni lelkesedés sem volt már annyira látványos.
Ha Draco sárkánnyal szeretne játszani, nem 5E lesz. Jó öreg 2E. Vagy 3E, esetleg Pathfinder.
De épp így nem merül fel, hogy nekem legyen olyan karakterem akinek kicsit magasabb lehet az ügyessége az emberi maximumnál. Hiszen mint a tiltott kaszt, ez is a faji sztereotípiákat, diszkriminációt, rasszizmust támogatná. Mondjunk le az elfek ikonikus ügyességéről. Az utolsó playtest véglegesnek mondott szabálya még rosszabb volt. Kösz, de amikor ilyen karakterrel szeretnék játszani és ezért veszek elő valami (A)D&D-t, akkor nem az alap koncepciómról, hanem az 5E használatáról mondok le.
Hogy nem lett harcosom
Balansz és diverzitás jegyében való jó komcsi egyenlősdi. Alapvetés. Bár, ha dobod a pontokat... ha nem az alap standard sort választod és máshogy megy az elosztás... Szóval lehet sorolni mikor nem annyira jó a balansz. Eszembe jutott egy harcos: Stratéga, vezető, nem a hit védelmezője fajta, hanem a katonai hivatást választók közül az aki ehhez értene. Szóval ment volna magas tulajdonságnak az Intelligencia, Karizma. Egészen addig a pontig, amíg a csapat el nem kezdte húzni a száját.A primary statom alacsony lenne, hp-m alacsony lenne, visszahúznám a csapatot.
Persze. Lehet ezt rugalmasan kezelni, lehet keresni erre nyitott csapatot. Az Adventure League kapcsán sikerült is egy helyen kipróbálni a dolgot, és nem csak nekem, hanem a csapat többi tagjainak. A TPK borítékolható volt. És persze sok kampány az erősebb csapatoknál is ilyesmit jósol, így igaza lenne annak aki szerint visszahúzza őket a gyengébb karakter.
Az, hogy a karakter miért és mennyivel lesz gyengébb matematika. Persze van olyan, aki szerint az 5E kipróbálása ezt felülírja. Lehet persze ehhez alkalmazkodni, lemondva sok elérhető tartalomról. Persze a korábbi kiadásokban sem volt jobb az egyensúly, sőt. És a nem létező egyensúlyra a 3E jobban épített, így összességében rosszabb volt a kép. A 2E viszont lazábban kezelte az egyensúly kérdését, így ezt a nyomást sem kaptam meg játékosként.
Dilemmák és jellemek kérdése
A szerepjátékban tényleg jó az, amikor az elképzelt karakter megvalósítható. Nem a felkínált opciókból vállogatunk, hanem az elképzeléseket valósítjuk meg, lehetőleg pontosan. A világhoz hozzátartoznak az LGBTQIA+ karakterek. Nem is feltétlenül kell a kamu középkoriságra hivatkozva azonnal negatív színben feltüntetni a kérdést. A fő gond az, hogy az inkluzivitásnak több oldala van. Lehet olyan látens homoszexuális karakter aki büszke a gyermekeire, ezért sok más dologban megtalálta a boldogságot. Hogy? Ez már ne legyen benne, mert van aki érzékenységét sértheti? Érdekes. Úgy látszik vannak egyenlők és egyenlőbbek.
Annak idején a Pillars Eternity kapcsán egy előrendelő által kérhető sírfelirat is utalt egy érdekes kérdésre. Mi van akkor, ha egy együttlét kapcsán a transznemű fél eltitkolja, hogy transznemű, hallgat az biológiai neméről? Ismerjük: A kérdést felvetni sem PC, tűnjön el aki ilyeneket mer kérdezni. És bizony számos játékoskezelő közösségben, kapcsolódó oldalakon, beleértve a hivatalos csatornákat számos hasonló felvetésért moderálás tiltás jár. A probléma csak az, hogy a transzneműt védő, diverzitásról, inkluzivitásról papoló oldal elfelejti, a másik oldalon a szexuális önrendelkezés joga is ott van. Nomeg az, hogy ilyen kérdésben kinél, mi fér bele a lelkiismereti szabadság, vallási elvek követése kapcsán a vallásszabadság kérdését feszegeti.
A szerepjátékok alapvetően azért is lehetnek jók sokszor, mert mindkét oldalt bemutatják. Amikor a biztonságos terekről és inkluzivitásról szóló mantrák kapcsán van akit szabad sérteni, van aki jogai le vannak szarva, nem minden ember kap egyenlő tiszteletet és ezen az alapon írtjuk ki ezt a témát a játékból az komoly gond.
A D&D egyszerűsít, és ennek sokféle hagyománya van. A karaktereket, pláne az NPCket viszonylag kevés vonással reprezentáljuk. Sokféle érték nem kap megjelenést. Persze ismét vannak egyenlőbbek, nem mindenki méltósága, jogai, értékei érnek ugyanannyit. A kifelejtett, kevesebbet érő témák kapcsán az érzés nem túl vidám. Ha arról kezdenénk beszélni, hogy ez így nem az igazi, akkor szintén moderáció, mert az egyenlőbbek érzékenységét sérti, a másik oldalnak meg a jogai is le vannak szarva.
Nagyon piszkáltak vele, hát vásárlás nélkül kipróbáltam. De tartósan játszani biztosan nem igazán szeretnék vele. Tartalmat készíteni hozzá, akár csak tokenek, térképek szintjén sem szeretnék hozzá. Éveken át bojkottáltam az EA-t tisztességtelen piaci magatartás mellett, de akkor sem kezdtem el pl. a Simsben összerakható képeket minden szinten szapulni, a lehetőségeit, csak mellé tettem azt, hogyha a világ legjobb eszköze lenne, akkor sem kellene. És örültem, hogy pár jóval drágább eszköz (egy része azóta ingyenes) ér is annyival többet.
Elvi okokból nem szidnám a D&D-t, de piszok sok dilemma és sok más részlet hiányzik, ezzel pedig a játék mélysége is kevesebb. És uram bocsáss, ha bármelyik fejlesztőben felmerül, hogy a szivárványzászló megkerülhetetlen, akkor sok más érték reprezentálása is fontos lenne.
Diverse & Dumb...
Az előzö pontban már említettem sok téren egyszerűsítést ami a felbontás, mélység, tartalom rovására megy. És sokan csak önmagukhoz, a rendszerhez képest hoznak ki többet, de ez sem feltétlenül sok. Az inkluzivitás és a minőség feláldozása árán is elvárt egyszerűsítés persze összetartozik. Legyen a játék kellemes, biztonságos tér azoknak is akik átlag alatti intelligenciával rendelkeznek, funkcionális analfabéták. Nos az erre méretezett tartalom nem fog tudni mindenkit lekötni.
A diverzitás itt üzleti érdek. De aki ezt az egyszerűsítést elfogadja a piaci logika mellett annak a szivárványzászlót is el kell fogadnia. Hogy a diverzitás kapcsán egyoldalúan reprezentálni próbál meg a D&D és nem elgondolkodtatni. Nincs több oldal, nincs dilemma, mert akit meg akarunk szólítani az nem érten meg miért fontos, marad a biztonságos térbe. A nagyobb baj, hogy a D&D fejlesztőcsapatában is meglepően kevesen értik a rendszer mögötti matematikát, de a diverzitási kvótába beleférnek.
Nos ő biztonságos térben van tőlem az 5E mellett, én meg tőle lehetek biztonságban, ha tehetem távolabb maradva ettől a közegtől. A diszkrimináció zavar. De az is igaz, hogy nem nagyon van olyan engem érdeklő történet ami 5E-ben menne, más rendszerben vagy kiadásban hasonló nagyságrendű problémák mellett nem. És ebben a helyzetben az 5E akkor sem lenne racionális választás, ha a szabadságnak nem lenne sok fent említett korlátja, nem lenne más bajom a rendszerrel, nem lehetne sok megoldása ellen matematikai alapon is érvelni.
A feminizmus amúgy téma lehet a kedvenc AD&D világomban. Igaz, az a 19. század végére fókuszál. Bár a társadalom nem volt befogadó, sok szexuális kisebbség megjelenése is téma lehet. Csak ott sok más téma mellett, több oldalról bemutatva úgy, hogy nem kell minden helyzetben csak a pozitívumot bemutatni. És lehet a választási lehetőségről is beszéni, a boldog látens homoszexuálist is megemlítve. Sőt sok más nézőpontot is.